Hah! A gyertya már tüzet fogott, nagy, lobogó lánggal ég.
Hah! Az asztalon, a fa alatt, fátylas, dőlő lánggal ég.
Azt hiszem, hogy a lelkem ettől kezdve már nem is fél,
Azt hiszem, hogy a lelkem már nem árva, csak ne féltsél.
Juj, de pislog ez a kis gyertya, itt mozgós… kinek a huzatja?
Lehet, hogy ez az égi magasság peremének a zordsága…
A gyertyánk már lobogó lánggal ég, világít e közelben,
Én meg már nagyon várom, jövő ünnepet öregközelben…
Izgatott vagyok, mint viszketne a szívem, `ünnep-méh` benne kincsünk,
De eljön, hogy az advent részesei legyünk, ez a lelki kincsünk…