Versek a reményről

Galazek István: A negyedik gyertya

Utolsó ölelésem szavakba öntve
köszön most Rátok,
ismeretlen Barátok,
hogy olvastátok szenvedélyes, néha bukdácsoló…
Végigolvasom →

Megtámasztja vándorbotját,
oson fenyőfák között,
halkan suttog, alig hallik,
ahogy itt-ott beköszönt.

Negyedik is lángra lobban,
kiviláglik tiszta fénye.
Ott ragyog a csillagokban,
s éled az ember REMÉNYe.

A szívünkben BÉKE…
Végigolvasom →

Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte…
Végigolvasom →

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem…
Végigolvasom →

Komisz, kemény idő. Még a vér is megfagy
állatban, emberben.
Öregek mondják, hogy ritkán láttak ily nagy
telet decemberben.…
Végigolvasom →

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és koraősz és nyárutó…
Végigolvasom →

Mint páros gót oszlopok összeforrtan
Tartjuk a remény boltíveit
Állunk csont-fehéren elátkozottan
Míg a törvény rajtunk…
Végigolvasom →

Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt,
pici gyertyalángot,
várjuk együtt örömmel,
az eljövő karácsonyt.

Első gyertyánk…
Végigolvasom →