Bezerédj Amália versei

Bezerédj Amália: A csiszonka

Nem régiben ismertem egy
Ép növésű fiúcskát,
Jó szülői jót akarva
Iskolába járatták.

Jól tanult, tanítója
Nem panaszolt

Volt egy piciny cica,
És azt a kis Vica
Mindig hordozgatta,
Tejjel jól tartotta;
De a cica rossz volt,
Ha mérges volt, karmolt.

Itt van már az uj esztendő,
Megérkezett végre.
Hálát adva tekintek fel
Istenhez az égre,
Köszönöm, hogy megengedte
Érnünk

A madarak egykor
Királyt választottak,
Ebben határozó
Gyülést is tartottak.

S azt végezték, hogy a
Legkitünőbb köztük,

Mind örökké barangolok,
Azt sem tudom, hol lakom;
A hol járok, dörömbölni
Szoktam, ajtón, ablakon.
S ezért senki nem

Ne higyjétek, hogy e földet,
Mit világnak nevezünk,
Csak mi lakjuk, s az egészet
Elfoglalja telepünk.

Magyarország a mi

Hóvirág.

Ártatlan kis virág vagyok,
A tavaszt én hirdetem;
Fehér kelyhemet föltárom,
Mihelyt a hó elmegyen.

Ibolya.

Zöld

Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jó szagú!
Vannak virágok
Benne s zöld ágok,
Czifra levelek, –
Itt üres helyek.

Kikelet.

Egy évben van négy szakasz,
Elkezdjük most a tavaszt.
Mikor jő a kikelet,
Elfelejtjük a telet.
Fák és füvek zöldülnek.

Először ha felkelek,
Hálát adok Istennek;
Szülőimet azonban
Megköszöntöm nyájasan.
És megmosdom azután,
A mint illik,