Mikszáth Kálmán versei

Mikszáth Kálmán: A négy utas

Négy mihaszna pelyhes csirke, de milyen parányi!
Most bújtak ki a tojásból, jó hogy tudnak járni.

S uramfia, mit főznek

Ej czirmoskám, nézzen be
Az én képes könyvembe,
Le van festve valaki,
Ki az? no találja ki!

Magaforma a ruhája,
Neki is van

Mama részére ahogy elment.
Mennyi szép virágot téptem!
De egy tüske, egy csúf tüske
Megakadt a köténykémben.

Lehajló ág

Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,

Legfényesebb csillaga az égnek,
Minden este ragyogok az égen,
A fák közül hozzátok benézek
S látlak immár álmosódó félben,

A káposztáskert közelében,
Virágos, dús here között
Hat kis nyulacska elbeszélget,
A nyulak élete fölött.

Szólnak virágokról,

Azt sem tudom, hol a fejem,
Annyi a gondom, hogy ezer;
Ruházni a babáimat,
Teher, ámbár édes teher,
Velük alszom, velük járok,

Tejes kancsók sora körül.
Ha egyedül van, ki örül?
Ki hányja le a fedőket,
S használja a tejfestéket?
Te, te czicza!

Éléskamra

„Add, add ide a kis babácskát
Ölembe, majd én ringatom,”
Elvettem, de a fa-bubáért
Sirt, sírt a Laczika nagyon,

A kis Mari egyelőre
Kiballagott a mezőre,
S onnan a réten át
A szőlőbe akart menni;
De nem megy ám könnyen semmi –
Nagy