Móra Ferenc versei

Móra Ferenc: Aranyos Ágica

‘Mi van a kezedben,
aranyos Ágica?’
„Ábécés könyv biz ez,
kendermagos cica!”

‘Mi jó

Csicsija, bubuja, én csillagom,
Bölcsődet dúdolva ringatgatom,
Két szemed álomba csókolgatom,
Csicsija, bubuja, én

Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.

Ha szökellő
Őszi szellő

Zúgó patakon
A vízi malom…
Mikor kelepel,
El-elhallgatom.

Ahogy fut a hab,
Beléje akad,
Kattogva neki
Dölyfös szavakat:

Bánata van Lacikának,
panaszolja fűnek-fának:
nem ül többet hintalóra,
mit ér az, ha nincs patkója?

Nagyapóka azt ajánlja:

Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
hogy ő télen-nyáron,
örökkön-örökké

Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Daliás a termete,
csak a lába görbe,

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

„Az ég fényeskedik, harmat permetezik,

Édes jó istenem, elejbed térdelek:
Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?

Megfogyott arcáról lehervadt a rózsa,
Jókedvének

A kécskei kecskének
– mek-mek-mek –
baja esett szegénynek
– mek-mek-mek –
belehágott a villába,