Karácsonyi dalom
Egyszer réges-régen négy gyertya lángja égett,
És a szobában az égő gyertyák beszélgetni kezdtek.
Az ELSŐ gyertya megpislant, én vagyok a BÉKE,
A lángom hiába világít, nem figyelnek mégse.
Néhány pillanat alig kellett,
A gyertya ismét pislogni kezdett,
A füstölgő kanóc emlékeztet, hogy milyen szépen égett.
A MÁSODIK gyertya is rákezdte, az én nevem a HIT,
De az emberek már rég nem hisznek, hiába világít.
Néhány pillanat alig kellett,
A gyertya ismét pislogni kezdett,
A füstölgő kanóc emlékeztet, hogy milyen szépen égett.
A HARMADIK gyertya is megszólalt, én vagyok a SZERETET,
Nincs értelme, hogy világítsak, az emberek elfeledtek.
Ekkor a szobába egy kislány lépett,
Könnyes szemmel a gyertyákra nézett,
Nektek most és mindörökké, tudom, égni kell!
Fellángolt a NEGYEDIK gyertya, én vagyok a REMÉNY,
Ne félj addig, míg engem látsz, fordulj bátran felém.
A kislány szeme most felcsillant,
Az égő gyertyához odarohant,
Életre keltette a lángjával a szunnyadó gyertyákat.
Néhány pillanat alig kellett, a gyertyák újra égni kezdtek,
A remény mindig ott él benned, ez vezéreljen téged.
A BÉKÉT, a HITET, a SZERETETET, a REMÉNYT
Őrizni kell mindörökké, ezt sose feledjék!