Benedek Elek versei – Oldal 5 a 18-ből

Benedek Elek: Pulyka és a liba

Pulyka mondja: rút, rút, rút.
Rút, rút, rút, rút mind a lúd!
Nyomban visszavág a lúd:
Te vagy a rút, rút, rút, rút!

Egész nap

Kezem imára kulcsolom
A te neved van ajkamon,
Oh, jó Atyám!
Buzgón Hozzád fohászkodom:
Tekints le rám!

Téged dicsér egész

Hol voltál kis nyuszika?
Kint a mezőn, Zsuzsika.
S mit tettél ott barátom?
Néztem: van-e mit rágnom.
S találtál-e valamit?

Tolla egyszerű, hangja gyönyörű
Fülemilének.
Mint az ő éneke, nincs több olyan
Szép madárének.

Lám a pávának tolla milyen

Az első lopást, hogyha sikerül,
Követi másik, harmadik,
S napfényre hogyha gyorsan nem kerül,
Az Isten tudja hányadik.

Esik eső, látom én azt,
Sár lesz abból, tudom én azt.
Ajtó nyílik, hallom én azt,
Anyukám jön, tudom én azt!

Didereg a kis veréb,
Hófelhő az égen.
Vajon lesz-e kenyerünk,
Tűzifánk a télen?Hópelyhecskét rázogat
Télapó bundája.

Két kis kakas nagy hangosan,
Perlekedett haragosan.
Addig s addig perlekedtek,
Hogy egymás fejének estek.

– Enyém

Jőnek már a fecskék, hazafelé jőnek,
Szebbre fordulását érzik az időnek.
Erdőkön, mezőkön, tengeren által,
Vidám csicsergéssel

Uhu, uhu, uhu, huhog bagoly koma,
Lesz-e vajon este finom, jó lakoma?
Nem lát szegény nappal, nagy búsan üldögél,
Tőle ugyan