Versek a szélről – Oldal 7 a 18-ből

Szalay Fruzina: Altató

A fákon már
Nyugodtan alszik minden kis madár.
Tudják, hogy rájuk bajjal, veszéllyel
Nem jön az éjjel.

Lenn a vizen
A vizililjom

Hopp gyerekek, ki van itt?
Elő, elő apróságok!
Itt vannak a kis pajtások,
Hoztak nektek valamit;
Jöttek sokan egy seregbe,

Rácsos ajtó előtt álló
Giget gágot kiabáló
Szürke tollú tudákos lud,
Ajánlj nekem egy kis fiut,
Szőkét, szépet, szelídet

Amikor a tavasz meleg nyárba hajlik,
Nincs boldogabb ember kerek földön nálam.
Kertemben madárdal s gyermeklárma hallik,

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen,

Szép, szép, de kegyetlen a tél,
Halál jár a fagy képibe;
Szegény madár, mit szenvedtél,
Mig holtan estél le ide.

Itt fekszel

Kinyílott már az ibolya,
Megjött apa nevenapja.
Kicsi lánya azt kívánja:
A jó Isten áldja, áldja!

Virít az ibolyácska
A

Ragyogj, ragyogj még, őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,

Egy darázs egy lovat megcsíp fullánkjával,
Ez nagy mérgesen rúg feléje lábával;
De ez csak imígy szól csendesen hozzája:…
Végigolvasom →

Ablakban könyököl a kis Gizike,
Nincsen e világon gondja semmire.
A szoba közepén hever babája…
Bánja is ő, mostan