Szomorú versek – Oldal 3 a 4-ből

Ady Endre: A nagyranőtt Krisztusok

Eső után a buja gombák
S mint Florencban a májusi virágok,
Úgy születnek szent garmadával
Mostanában az új és új világok.…
Végigolvasom →

Ülök életunt szobámban,
hideg teát kavarok…
Körülöttem fájás-félés
ködhálója kavarog.
Kikelek tikkadt helyemből,…
Végigolvasom →

Látom a ködöket,
téli reggeleket,
hétfőket, keddeket,
napokat, heteket…
Nem írok verseket,
Beteg vagyok, beteg.

Szemünkben megnézik maguk,
megnézik futtában a nők;
alkalmi tükreik vagyunk,
fényünkön átrebbennek ők.

És büntelen …
Végigolvasom →

Mért növesztettél kővirágot
a szívedben szomorúságot,
mikor az idei tavasz
már gyönyörünktől sugaras!?
Mikor már virradat…
Végigolvasom →

A fű, a folyó, te meg én,
szemed a reggel üvegén,
idén egy végső korty meleg,
egy törpe-kagyló-amulett,

és koraősz és nyárutó…
Végigolvasom →

Ha ki fának rendeltetett,
erdőben kell éljen.
Magányos fán vihar fészkel,
villám ül hegyében.
Ahány gallya, annyi néma,…
Végigolvasom →

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;…
Végigolvasom →

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.