Leszállt az est, künn a mezőkön árny van
és szénsötét már-már a tiszta ég
és a gomolygó, gőzölgő homályban
bátortalanul egy kis csillag ég.
Ezüsternyős lámpás süt asztalomra,
előttem áll a váró tinta, toll.
S én elmerengek, tollam messze dobva
s egy könny remegve szempillámra foly.
Oly bús az est… A hold merengve kél fel,
távolból édesen szól a zene,
s néhány madár lefekvő éneke.
És záporozva hull a rózsa, csók…
Csak engemet fog által jégkezével
egy visszajáró hófehér halott.