Könnycseppjeim közt leled a tökéletes hármast,
Ha az igazat keresed, nem a hazug mázast.
Mert szeretet s a titok nyitja rejlik e versben,
Ha füled hegyezve rám figyelsz most csendben.
Az első könny szemeidért csorog le arcomon,
Mert belenézek s tudom, hozzád tartozom.
És ha e szemek visszanéznek, megértek valamit,
Nélkülük nem hallom szívem meseédes dalait.
Hullik a második, ha e szemeket nem látom,
S nincs a világon, mi átsegítene e csalódáson.
Csak csendben, újra s újra felidézem a kékséget,
Mi segít, hogy elküldjem szívemből a sötétséget.
Harmadikat elejtem fohászkodva az Úrhoz,
Hogy szemeid ne tévedjenek álnok ifjúkhoz.
Kérem őt, ha lelked tükre másra ragyogna,
Úgy szeressen, ahogy én tettem volna.