Távoli földről érkeztem én, fények mögül,
Sötét erdők hatalmas fáinak lombjai közül.
E szürkületből figyeltem fel rád, a színes aranyra,
Ki megmutatta az utat, hogy leljek újra magamra.
És most minden alkalommal, ha megjelensz,
A világosság erőivel, szemed tükrével üzensz:
Hogy a szavak éles kardjai helyett
Csenddel veszem át az uralmat érzelmeim felett.
Így, mikor tekintetedet rám szegezed,
Csendben átjárja lelkemet a szeretet,
Ilyenkor halkan, szavak nélkül figyelem
A hasonlóságot szemeidben, és a kék vizekben.
Fénylenek, akár a tengerek, mikor sugárzik a Nap,
És magával ragad, mint a szél, mikor a hajóba kap.
Most szükségem van a szemeidhez vezető útra,
Hogy a jelenre figyeljek, ne a fájdalmas múltra.
Hisz képes voltál egy mosollyal életet menteni,
És ennek a léleknek egy célt teremteni.
Hogy mindig boldog perceket éljek meg veled,
Melyet átad nekem gyönyörű, óceán-kék szemed.