Versek a természetről – Oldal 4 a 15-ből

Zigány Árpád: Elfáradtunk

Elfáradtunk a játékban,
most egy kissé pihenünk:
S indulunk is hazafelé,
mihelyt nem lesz melegünk;

Akkorára összeszedjük

Este van már, este,
Tente baba, tente!
Alszik már, alszik már
A csicsergő madár,
Alszik a kis czicza,
Gyuricza, Katicza,

– Bari, bari, bárányka,
füvet szedtünk néked:
Gyönge füvel, virággal
etetgetünk téged;
Egész nap beczézgetünk,

Harang-virág, giling-galang…
Virág vagyok, de nem harang;
Mostoha volt az én anyám,
Nincs illatom, nincs szép

Bólogat a kék nefelejcs
Pici kis virága,
Minden szálát szeretettel
Kötöm bokrétába.
Minden száltól, amit én itt
Bokrétába

Angyalok éneklik:
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
Jámbor pásztoroknak utat mutassatok!
Ihol, Bethlehemben…
Végigolvasom →

Öcsike az éjjel
Be szép álmot látott!
Nagy kerek erdőben
Őzikével játszott.
Ölelte, csókolta,
Csalta, csalogatta,
Az

Mind örökké barangolok,
Azt sem tudom, hol lakom;
A hol járok, dörömbölni
Szoktam, ajtón, ablakon.
S ezért senki nem

Hóvirág.

Ártatlan kis virág vagyok,
A tavaszt én hirdetem;
Fehér kelyhemet föltárom,
Mihelyt a hó elmegyen.

Ibolya.

Zöld

Hej koszorú, koszorú,
Szép színű és jó szagú!
Vannak virágok
Benne s zöld ágok,
Czifra levelek, –
Itt üres helyek.