Versek a természetről – Oldal 3 a 15-ből

Pósa Lajos: A kacagtató hegedű

Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,

Levettem a főkötőmet,
s a Bodrira rátettem:
Amióta élek, olyan
jóizüt nem nevettem!

Mostan persze nagyon büszkén
ül a virág-asztalon:

Kertem alján
Lombot ontva
Vén akácfa vetkezik,
Ablakomba
Búcsút mondva
Nyújtogatja ágkezit.

Ha szökellő
Őszi szellő

Hová, hová, kis Gizike?…
– kimegyek a rétre,
Sétálni megy a babám,
ki a faluvégre:
Megmosdattam, ráadtam

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

„Az ég fényeskedik, harmat permetezik,

Kis kertemben rozmaringot ültetek
Pünkösd napján piros rózsákat szedek:
Bokrétába kötöm a sok virágot,
Kora reggel od’adom

Sirt az ég egyik szemével,
A másikkal nevetett;
Páros ívű szép szivárvány
Koszorúzta keletet:
Szép szivárványt, barna

Kis kertemben kora reggel
virágokat szedtem,
És belőlük szép bokrétát
kettőt is kötöttem;
Az egyiket jó anyámnak
adom

Nincs szebb élet a miénknél,
egész nap munkálkodunk,
Kis kertünkben gyomlálgatunk,
öntözgetünk, dolgozunk;

Van szép

Édes anya a Juliskát
kivitte a mezőre,
Virágokat tüzdögélt a
hajába, a fejére:
Egy vadrózsát, egy kökörcsint,
meg egy búza-virágot: