Versek a szélről – Oldal 5 a 18-ből

Benedek Elek: Reggeli dal

Fölébredt a nap, kapuját kitárta,
Nótával köszönti a dalos madárka.
Ébredez az erdő, már a rét sem alszik
Madár dalolása

Fújdogál a tavaszi szél,
Olvad már a hó,
Csomagol és költözködik
Öreg Tél apó.

Zúzmarás fehér szakálla
Messze integet.

Szelid gesztenye.

Gesztenye-fa nagyra nőhet,
Több száz esztendeig élhet,
Jó gyümölcsöt ad a fája,
Asztalos munkát deszkája.

Száll a levegőben, száll a léghajó,
Vigan leng a szélben rajta lobogó;
Bár engem csak vinne,
Jaj, de jó is lenne!
Szállni,

Nagy orrmányu állat ám az elefánt:
De csak ne félj tőle! – mert senkit se bánt;
Nagyon szelid állat, okos, engedelmes,

Hajrá! hajrá! – szól a kürt: – hajtják a vadat
Róka koma, mint a szél, sebesen szalad;
Két kis nyulat fölriaszt,

Hallod-e te kis gilice,
Ne rakj fészket út szélire,
Mert az úton sokan járnak,
Téged ottan megtalálnak.

Rakj fészket te

Ha fölülök a szánkóra,
mint a szél, úgy röpülök;
Kiabálok, sikongatok
tiszta szívből örülök;
Kalapomat meglengetem,

Búsan járok-kelek a szürke avaron,
Léptem alatt zörög a sárga falevél.
Kis madár énekét immár nem zavarom
Erdő víg dalnoka,

Kis paripám magyar fajta,
Nincsen sallang, csengő rajta,
Fából van a lába:
De azért, – hiába!
Hogyha rája fölpattanok,