Szomorú versek – Oldal 5 a 5-ből

Garai Gábor: Magányos fa Csontváry cédrusára

Ha ki fának rendeltetett,
erdőben kell éljen.
Magányos fán vihar fészkel,
villám ül hegyében.
Ahány gallya, annyi néma,… Végigolvasom →

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

Nem azért zaboláz fegyelmem,
mert a szenvedély elhagy engem,
nem azért csöndes bennem a harag,
mert vágyaim is lustán nyugszanak;… Végigolvasom →

Nem vagyonra gyűjtök – időre,
hogy kószálhassak szabadon
ez idei, s talán jövőre
már járhatatlan tájakon.

Tél van megint!
Reggel amint
fölébredek,
még betekint
az utcalámpa
sötét szobámba,
mert odakint
köd van megint.

Teljes egész életemben
Nem gyűlöltem, csak szerettem,
Minden embert, minden sorban,
Ha leány volt, annál jobban!

Leszállt az est, künn a mezőkön árny van
és szénsötét már-már a tiszta ég
és a gomolygó, gőzölgő homályban
bátortalanul … Végigolvasom →

Szép, ősi szó, mámoros messze illat,
Távoli akkord, fájó és örök,
Beárnyékozod borús álmainkat:
Égi követ liliomok között.… Végigolvasom →