Tárt ablakban ültem én,
sűrű esőt néztem én,
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.
Fészke-égett gólya állt
a fenyőfa tetején,
mint egy fura címer-állat
égi paizs közepén,
állt fehéren, feketén,
a fenyőtű szúrta lábát,
imbolygott az ág tövén,
mégis címert állt a fán,
mint egy bátor pelikán,
eső koppant a fején –
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.