Benedek Elek versei – Oldal 15 a 18-ből

Benedek Elek: Fejét kidugta már a hóvirág

Fejét kidugta már a hóvirág,
Mind hosszabb-hosszabb lesz a napvilág,
Még csak egy-két nap s itt az ibolya,
Kicsalja őt is

Az áldott Nap, ímé, pihenni tére,
Álom borult ragyogó szép szemére.
Közelg az Éj, sötét szárnyát kibontva,
Fáradt testem

Kis falumon néma csend ül,
De a mezőn kasza csendül.
Otthon csak a beteg maradt,
A többi mind búzát arat.

Merre nézek kalásztenger,

Fehér akác virágozik,
Mosolyogva illatozik,
S te cseresznye, mit gondoltál,
Hogy úgy nekipirosodtál?
Haj, de nekipirosodtál!

Megunta Brekeke a magányosságot,
Igen megkívánta a szent házasságot,
Megkívánta, haj, de hiába kívánta,
Mert a béka kisasszony,… Végigolvasom →

Egyszer egy kecske
Betévedt Pestre,
Ment, mendegélt,
Szépen eregélt;
Nézett erre is,
Nézett arra is.
Mi mindent látott,

Tramta, tramta, gyerekek,
Itt a réz síp, vegyetek,
Van itt játék mindenféle,
Bicska, melynek nincsen éle;
Kocsi, szekér,

1. Nézd a hangyát, mily szorgalmas,
Parancs nélkül dolgozik,
Reggel kezdi, este végzi,
Sohasem unatkozik.
S rendes az

Képes könyvben sok versike,
Kívül tudja mind Terike.
Elejétől végig mondja,
Babáira nincs most gondja.

Egy képes könyv,… Végigolvasom →

Ragyogj, ragyogj még, őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,