Benedek Elek versei – Oldal 14 a 18-ből

Benedek Elek: Az erdő télen

Óh, erdő, erdő, sűrű rengeteg,
Nem tud betelni a lelkem veled!
Szép vagy, ha fáid daltól hangosak,
Legszebb vagy télen,

Fut a gőzös nyílsebesen.
Pest felé fut egyenesen.
Szárnya nincsen, repül mégis,
Érzem, hogy repülök én is.

Meghúzodom

Köszönjenek másnak mélyen meghajolva,
Nem irigylem tőle,
Kezitcsókolommal, akár kisztihanddal:
Nem kérek belőle.

Virágos kertemnek legszebb ékessége,
Szememnek, szívemnek nagy gyönyörűsége,
Megbűvölten állok, hogyha reád nézek,

Nagyapó! Nagyapó! Édes nagyapókám!
Mi bajod, galambom, édes kis fiókám?
Jaj, lelkem nagyapó, sok földet bejártam,
De

Kisbaconi temetőben
Most van a nap lemenőben,
Ráverődik a sugára
Jó szüleim sírhalmára.

Egykor, régen, haj de féltem,

Járok-kelek a kertemben,
Kertészolló a kezemben.
Kedves fáim nézegetem,
Ahol szükség, nyesegetem.

Nézegetem szeretettel,

Ha elhagyna minden barátod,
Mitől Isten őrizzen téged,
A jó könyv, drágám, majd meglátod,
Megvigasztalja szívecskédet.Legjobb

Kinyílott már az ibolya,
Megjött apa nevenapja.
Kicsi lánya azt kívánja:
A jó Isten áldja, áldja!

Virít az ibolyácska
A

Kedves virágom vagy te, hóvirág,
Gyermekkorom legszebb virága vagy,
Édes öröm szívemnek nézni rád:
Virulsz, bár dajkád