Ej czirmoskám, nézzen be
Az én képes könyvembe,
Le van festve valaki,
Ki az? no találja ki!

Magaforma a ruhája,
Neki is van

Legfényesebb csillaga az égnek,
Minden este ragyogok az égen,
A fák közül hozzátok benézek
S látlak immár álmosódó félben,

Azt sem tudom, hol a fejem,
Annyi a gondom, hogy ezer;
Ruházni a babáimat,
Teher, ámbár édes teher,
Velük alszom, velük járok,

Tejes kancsók sora körül.
Ha egyedül van, ki örül?
Ki hányja le a fedőket,
S használja a tejfestéket?
Te, te czicza!

Éléskamra

„Add, add ide a kis babácskát
Ölembe, majd én ringatom,”
Elvettem, de a fa-bubáért
Sirt, sírt a Laczika nagyon,

A kis Mari egyelőre
Kiballagott a mezőre,
S onnan a réten át
A szőlőbe akart menni;
De nem megy ám könnyen semmi –
Nagy

Itthon csiz urfi, jó városi alak.
Furcsán néz ki ő nagysága:
Pápaszem szemére vágva
S a fején köcsögkalap.Oh bájos kisasszony