„ki méltó látni a csodát,
az a csodát magában hordja”
(Babits)
Aki méltó, – magában hordja
a szépet s az álmélkodást,
tulajdon visszfényét ragyogja,
magától kér feloldozást.
Aki méltatlan, ki e földi
lét törvényének rabja csak,
magában nem tud tündökölni,
s lerogy saját súlya alatt.
De fölkél, ha más terhe nyomja-
– emeli vállát –
s szárnya nő.
Szerelmét lánggal lobogózza,
s megőrli szívét az idő.