Állatos versek – Oldal 5 a 18-ből

Zigány Árpád: Mennyasszony lett a czirmos

No, még ennél furcsább dolgot
nem láttam életemben:
Azt se tudom, hová legyek
szörnyű nagy nevettemben!

Nézzétek csak

Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
hogy ő télen-nyáron,
örökkön-örökké

Tarkabőrű király-tigris szeme vérben forog,
Éles fogát csattogtatja és rémesen morog;
Préda után járkál mindig s vele

Bálba készült a zsiráf,
haja, hajdinárom,
legeslegszebb ő akart
lenni mindenáron.
Daliás a termete,
csak a lába görbe,

Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,

Harmatot hullajtó halovány hajnalon
feketerigó fúj furulyát a gallyon.

„Az ég fényeskedik, harmat permetezik,

– Csip, csip, csip, kis madarak:
Itt a búza, itt a mag!
Jőjjetek, repüljetek:
Kis madárkák, egyetek!
Szórom én is,

Kendermagot talált
A veréb s igy csarált:
Egyedem,
Begyedem,
Megegyem?
Ne egyem?

Jó vón zsákba szedni,
Holnap elővenni!

Régen,
Egyszer a
Réten,
Farsang
Végen
Találkozott
Két farkas egymással,
Kezet fogtak
Nagy barátkozással:- Szervusz

Ha kiülök a kőpadra,
madár száll az ágra:
S amíg dalol, rágondolok
a tündér-világra…
Mikor aztán fölébredek,
Jaj,