Tóth Krisztina: A beszélgetés fonala

Villanyfénynél kezdték sodorni,
onnan futott a téli éjszakába,
aztán egy lámpaoszlopon
fennakadt, úgy kellett utána-
menni és gombolyítani,
így is tiszta víz lett a vége,
alig tudták cipelni ketten,
az egész hajnalt körülérte,
vékonyodott és pörgött, mint a sírás
hangja szokott, ha válasz
nélkül kering egy üres lakás
falai közt – reggelre már az
összes járdát betekeregte,
onnantól nem is húzta senki,
ott kígyózott folyton a lábuk
körül, nem tudtak hazamenni,
végül az utcasarkon ketté-
tépték, de mindig új alakban
követi azóta is őket
susogva, kúszva szakadatlan.