Bíró András: Karácsonyi reménykedés

Az angyalszárnyak régen elsuhantak,
vélük az ódon ház, a dohos szobák,
fagyos telek didergő gyermeksége,
csodavárásra keserű napok! Mind
elsuhant, elveszett ködbe tűnt,
mégsem nyomtalan, észrevétlen,
az Idő húsomban hagyta foga harapását,
de a reményt is:

eljön az Idő, hogy
nem lesz ember embernek farkasa
többé, nem lesz éhség és gyermekhalál.
A gyűlöletnek kicsorbult pengéje
szemétre hull s acélját a rozsda
tüske nélküli rózsává bontja ki.
A fán a lángok biztatóan lobognak,
bíznom kell bennük, mint már annyiszor,
a remény éltet:

egyszer csak levedli
ördögbőrét a gonosz világ!
A fán a fények biztatón lobognak,
reménykedem – ti is bízzatok!