Margaret Atwood: Mindenből csak egy van

Nem egy fát: a fát
láttuk, szélben kettényílt lombbal, meghajolva,
amilyen sose lesz már. A földet

átütő nyárcsinálók nem fűszálak,
levelek lesznek ismét – új szavak
kellenek majd. Becsukom

a szemem, eltűnik a nyelv. Felemás,
fekete-narancssárga arcú macska
fészkel vedlő bundámban, teázom,

tenyeremben meleg csésze, soha többé
nem érzem ezt, így. Az asztal a szeszélyes
tányérokkal tompán, hamvadva ragyog,

kinézek rád: mint fák vagy mondatok,
véletlenszerű vagy a téli konyhában,
belém jutsz, kikopsz, idővel eltűnsz,

de ahogy egy elnyűtt, gyászos, sekélyes
dallamra táncolsz egymagadban
a járólapokon, kezedben kanál, a hajad
kukkra áll, gyönyörködöm meglepődött
testedben. Akár ki is mondhatom,
habár csak egyszer, habár a szó

elszáll: akarom.
Akarom.

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.