Kosztolányi Dezső: Húsvét

Már kék selyembe pompázik az égbolt,
tócsákba fürdenek alant a fák,
a földön itt-ott van csak még fehér folt,
a légen édes szellő szárnyal át.

Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
viszik a zavaros szagos vizet,
a lány piros tojást tesz el merengve,
a boltokat emberraj tölti meg.

S míg zúg a kedv, s a víg kacaj kitör,
megrészegül az illaton a föld,
s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –

kelet felől egy sírnak mélyiből,
elrúgva a követ, fényes sebekkel
száll, száll magasba, föl az Isten-ember.

Húsvéti locsolóvers 1.

Eljött a szép húsvét reggele,
Feltámadásunk édes ünnepe.
Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,
Pattognak a rügyek, s virít a virág.
A harang zúgása hirdet ünnepet,
Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.
Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,
Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.
Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,
Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.

Aranyosi Ervin: Locsolni kell!

Locsolni kell a kerteket!
Húsvétkor a nőket!
Tiszta vízzel, szeretettel,
megtisztelni őket!
Minden virág akkor virul,
ha gondoskodsz róla,
ha van neki kis kertésze,
gondos locsolója!
Öntözd hát meg a lányokat,
mondjál hozzá verset!
Nyíljon szépen minden virág,
viruljon a kerted!

Nézd a Napot, hét ágra süt,
az ő fénye áldott.
Tedd hát szíved erejével,
szebbé a világot!
Sugározzon szereteted,
minden fűre, fára!
Saját fényed így öntheted
te is a világra!
Legyél te is egy kis kertész,
s ápolj sok virágot,
szereteted friss vizével,
szebbítsd a világot!

Katona József: Húsvét

szeretjük egymást.
ilyenkor muszáj,
meg karácsony tájékán.
máskor nem kell.
máskor nem számít,
ha szív, lélek fáj.
ha késhegynyi a száj.
gyönyörű szemekből
cikázik a villám.
Jézuska!
miért nem születsz
meg minden nap?
élhető lenne a világ,
hol nem olyan ritka
a boldogság.
léleksimogatás
az év minden napján,
hol a jó tényleg
mindig jó maradna,
hol nem lenne gyűlölet,
nem lenne harag.
Jézusom, kérlek!
szüless meg minden nap!

Romhányi József: Nyúliskola

Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
A tanító ott középen az a nyúl,
kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
hallgatják is tátott szájjal.
– Az egymást tapasztó
táposztó
levelek képezte káposzta
letépett
levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára
sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen
fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
Ez a lecke! Megértettük? – kérdezte a nyúltanár.
Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
– Akkor rögtön feleltetek! – Lapult a sok kis
tapsifül:
füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt
kisül!
– Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj két lábra, s
vázold hát,
mi történik, ha ízekre bontasz egy fej
káposztát?
– Jóllakok! – felelte elképesztő képzetten
a kis káposztakopasztó ebugatta,
de a tanár megbuktatta.