Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Oravecz Imre: A megfelelő nap

Vékony, fátyolszerű, szűz hó,
éjjel esett, az elpiszkolódott régire,
szinte nincs szívem söpörni,
enyhült a hideg, megpuhult a levegő,
a Nap nem süt,
de világosabb van, mint tegnap,
mert feljebb húzódott a szürkeség,
és ismét belátni a völgyet,
közel és távol senki,
se a határban, se az úton,
se fatolvaj, se járókelő,
mintha kihalt volna a világ,
csak a madáretető körül van némi mozgás,
két széncinke veri kitartóan
a megkaparintott napraforgómagot,
óvatosan nyitom-csukom az ajtót,
nem akarok zajt csapni,
még alszik kedvesem,
jókedvűek a kutyák,
valahányszor kilépek az udvarra,
mindig játszani akarnak velem,
rutinszerűen végzem teendőimet,
jövök-megyek a térben,
könnyűnek és szabadnak érzem magam,
ilyen napon szeretnék meghalni.

Csanády György: Székely himnusz

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen?
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba király a csillag ösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcától zajló tengeren
Fejünk az ár ezerszer elborítja
Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem!

Ameddig élünk; magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha
Szülessünk bárhol; földünk bármely pontján
Legyen a sorsunk jó, vagy mostoha
Maroknyi székely, porlik mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár; jaj százszor elborítja
Ne hagyd el veszni, Erdély Istenünk!

Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár, török dúlt; a labanc leigált
Jussunk e honban székely-magyarföldön
Szabad hazában éljünk boldogan
Maroknyi székely, porlik mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár; jaj százszor elborítja
Ne hagyd el veszni, Erdély Istenünk!

Weöres Sándor: Falusi fiú a városról beszél

A városban mindenféle van! Nagy kirakat-ablakok,
mögöttük hosszú selyem, piros süveg a majmon!
Mennyi lárma! villamos csörömpöl, gépkocsi morog,
éjjel, éjjel távoli zeneként hallom.

A városban toronyóra, száz villanyóra
este ragyog mint a holdvilág!
A sarkon rendőr, a lépcsőn szunnyadó anyóka,
s a ligetben mennyi virág!

A városban könnyű, könnyű boldognak látszani,
pedig tilos a gyepre lépni, tilost jelez a lámpa szeme.
Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani?
Sapkám hova lett? és én még megvagyok-e?