A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
– Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
– Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
– Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
– Jó! – mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.
Hónap: 2015 június
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Karinthy Frigyes
A türelem rózsát terem. Egyebet nem.
Örkény István: Apróhirdetés
„Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt, Sas-hegyre néző lakásomat sürgősen, ráfizetéssel is elcserélném Joliot Curie téri, ötödik emeleti, kétszobás, alkóvos, beépített konyhabútorral fölszerelt lakásra, a Sas-hegyre néző kilátással.”
Fekete István: Egy
Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
egy tölgyfa-ajtó, erős, barna.
Egy kilincs, hajlott, halkannyíló,
egy lábtörlővas, régibb fajta.
Egy szoba: csupa kedves árnyék,
egy ágy – fekvéskor megnyikkanó.
Egy lámpa: derűs sárgafényű,
s egy öreg asztal, persze: dió.
Egy képen ködös őszi-tájék,
egy ablak mely nem néz, csak lát.
Egy szék, ívelt sima karfájú,
egy kályha, s hozzá parázslapát.
Egy kutya: komoly házőrző,
– bár nincs mit őriznie soha –
egy macska is, hogy doromboljon,
s ne unatkozzon a nagy kutya.
És egy árva szomszéd is lehet!
Csak annyit tudjon, hogy ott vagyok.
És megtaláljon álmomban békén,
megtaláljon, ha meghalok.
Nógrádi Gábor: Hogyan neveljünk…? (részlet)
Sajnos a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké, a macskáké, vagy a csótányoké. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket.
Egy fókát például egy év alatt meg lehet tanítani arra, hogy labdát táncoltasson az orrán. Egy anya azonban évekig tartó könyörgéssel sem idomítható arra, hogy a főzelékek helyett mindig rántott húst készítsen újburgonyával.
Az apa nevű élőlénnyel sem könnyebb a helyzet. Rossz szokásairól, miszerint naponta képes megkérdezni, hogy: na, mi volt az iskolában? – a legrosszabb érdemjegyek és intők folyamatos szállításával sem lehet leszoktatni.
Számtalan apró cselt és tudományosan kipróbált fogást sorolhatnánk fel, amelyek többé-kevésbé sikert hozhatnak a szülők nevelésében. (Erről majd egy külön könyvet írok egyszer.) Most a sikeres módszerek közül csak egyet említek, amellyel általában azonnali és biztos hatást válthatunk ki. Ez pedig az úgynevezett „szeretlek-technika”.
Nézzünk néhány példát:
Szülőanyánk óriási patáliát csap, mert nem mosogattunk el, bár megígértük. Ilyenkor nedvedző szemekkel a szemébe nézünk és tekintetünk sugarából az olvasható ki, hogy Szeretlek Anyu! A hatás holtbiztos.
Megnevelt anyánk némán levegő után kapkod és elmosogat helyettünk.
Apánk dühösen rángatja lefelé a nadrágszíját, mert osztályfőnöki intőt kaptunk. Persze nem mi voltunk a hibásak. Az a hülye Csaba ütött vissza, de ezt úgysem magyarázhatnánk el az ősünknek. Sokkal jobb, ha mélyen a szemébe nézünk, és pillantásunk azt mondja: Mielőtt agyonversz, tudnod kell, hogy szerettelek. Nevelési alanyunk szája ilyenkor tátva marad, zavartan babrál a szíjjal, mintha csak vetkőzni kezdett volna, és egy órán belül felemeli a zsebpénzünket.
A szülők nevelése nagy figyelmet és sok munkát igényel, de megéri a befektetett energiát. A gondosan nevelt szülő kevesebbet kiabál, sokat mosolyog, tovább él, és csak ritkán harap.