Szabó Lőrinc: Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Paul Verlaine: Három év után

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.

Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén…
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.

A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.

Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.

Kosztolányi Dezső: Áprilisi ezüst eső

Szeles, fehérlő délutánon,
mikor dalt hallasz messze, távol,
a tiszta, illatterhes égből
hull a napfényes, könnyü zápor.

Akáctömjén röpül a légben,
a lomb merengő, szűz fehérség,
kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.

Nyílt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap,
vékony, ezüst esőfonálon
fehér angyalkák citeráznak.

Piros a síró égnek arca,
s a lágy eső vígan pörög le,
mint fiatal, szelíd leányok
titkos szerelmü, enyhe könnye.

Ágh István – Azért mondom

Mikor mint néhány napos újszülöttet
fogtalak, s hazafelé indulóban
féltem, a lépcsőn valami kizökkent
egyensúlyomból, s visszatarthatatlan
bajba kerülsz, hisz elfödte a pólya
cipőm orrát is, amíg fokról fokra
ereszkedtem, s lábammal keresgéltem
talpam helyét egyik után a másik
gránitlapon, s megint új próbatétel
következett, már nem is csak a grádics
rettentő éleitől kellett óvnom,
az egyetemes gravitációból
fogtalak ki, öleltelek szivemre,
attól múlt el a percnyi kényszerképzet,
melyet mint anya juttattál eszembe,
s azért mondom, mert életednek része
az is, mikor még olyan öntudatlan
voltál, mint ez a csöppség a karodban.

Ady Endre: Új tavasz ez

Az Ősz, melybe ellátogattál
Kiváncsian és vágytalanul,
Késő s még sem a régi kopár Ősz,
Melyre már csak a Tél hava hull,
Uj Tavasz és uj ígéret ez.
Bizd rá hittel fehér hóságod,
Add hozzá lángját drága melegednek
S aztán tekints szét: az őszi kopár fák
Virágosan megelevednek
S szivemen nyilsz, Te, szép, nagy virág.
Harsonázik a Tavasz bennünk
S ha simulásoddal akarod,
Az őszi felhők fölébe emelnek
A megujhodt és boldog karok,
Karjaim, kik ölelve tartnak.
Oly kicsi vagy s oly nagy vagy bennem,
Zok-szó minden, ami utánad késztet,
Jajong, biztat, űz és futtat utánad:
Ma Te vagy az életem és az Élet:
Óh, uj Tavasz, be nagyon téli vagy.

Tompa Mihály: 1848

Betűk és ajkak fennen hirdetik:
Hogy a világ órjásilag halad;
Mondják: az ember, ez erkölcsi lény,
Tökélyesebb lesz minden perc alatt.

Az új időknek nagy története
E fontos tanból szép leckét adott;
És megtaníta: hogy nincsen nagy ok
Lenézni az oktalan állatot.

Az állatok közt önszülötteit
Csak a legalábbvaló falja fel,
És a világ órjásilag halad:
Mert most ezt a királyok kezdik el!

————-

Különös: hogy aki egy magzatját megöli:
Elvesz pallossal vagy kötélen;
Aki pedig vadúl legyilkol százakat:
Halál helyett ezt hallja: éljen!

————-

A bársony színe tart sok éveken,
De végre a bársony is kimegyen.
Rosz festék az a honfivér, királyok!
Midőn kiömlik, még piros, piros…
Ha megszárad: sötét lesz mint az átok,
S nincs idő, mely ily szennyfoltot kimos.

Aranyosi Ervin: Péntek 13.

Ma átment előttem egy fekete macska!
Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
hogy majd megijedek, félve babonától?
Ám engem a dátum, mai nap sem gátol.
Péntek, tizenhárom, ez szerencsét hozhat,
ma is üzenhetek én, a csillagoknak,
elküldhetem vágyam, dédelgetett álmom,
mert amiben hiszek, rövidesen látom.

Ma átment előttem egy fekete macska!
Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
hogy majd megijedek, félve, mi történhet?
Ám, de hadd mondjam el, mért vicces az élet.
A fekete macska, tudod az én macskám,
átfutkos előttem, kötekedik csacskán,
s belőlem félelmet, bizony sose vált ki,
pedig karma éles, retteghetné bárki!

Ma átment előttem egy fekete macska!
Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
ha kelleti magát, muszáj kényeztetnem,
mert tudja szeretem, s Ő is szeret engem!
S lám most igaza lett, nem tudtam megállni!
Nyakon kellett csípnem, s “rabtartóvá” válni.
Kényeztetni kezdtem, s élvezte a beste,
kihívta a sorsát, vagy éppen kereste?

Ma átment előttem egy fekete macska…

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltõtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költõnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj –

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Boris Vian: Bár könnyből lenne az eső

Bár könnyből lenne az eső
Ha meghal egy szerelem,
Bár könnyből lenne az eső
Ha nehéz a szívem,
Csak ázna a föld
Negyven napon át,
A keserű könnyek
A földet elmossák.

Bár könnyből lenne az eső
Ha meghal egy gyerek,
Bár könnyből lenne az eső
Ha gonoszak nevetnek,
Csak mosnák a földet
Szürke jeges habok,
Szabdalnák a múltat
Keserűség-kardok.

Bár könnyből lenne az eső
Ha tiszta szívet ölnek,
Bár könnyből lenne az eső
Ha a falnál agyonlőnek,
A földkerekségen
Vízözön lenne,
Bűnösök, bírák
Keserű könnye.

Bár könnyből lenne az eső
Mindig ha a halál
Fegyvert ragadva
Színpadra kiáll,
A földkerekségen
Már semmi sem lenne
Csak gyászok és sorsok
Keserű könnye.