Itt, a kék Balaton partja virányain,
Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág,
Hol dús búzakalász rengedez a mezőn,
S a halmok koszorús oldalain ragyog
A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd;
Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik
A csendes Helikon. Jöjjetek, ó szelíd
Áon szűzei, és verjetek itt lakást!
Nézzétek, mi kies sorhegy ölelgeti
A tér telkeit és a vizenyős lapályt;
Itt leltek gyönyörű thessali berkeket,
Bércforrást, susogó völgyeket és homályt.
Gyakran múlatoz itt hínaras öblöken
Nereus, sáskoszorús nymphaleányival;
Gyakran zengeti itt Árion énekét
A hold fénye alatt gerjedező vizen.
S nézzétek, hol ama már feketült falak
Látszatnak, menedékváratok ott vagyon!
Ott vár títeket egy bölcs, s kebelébe zár
Egy nagy férfi, kinek lelke periklesi
Századnak született, s aki virágkorát
Rómának ragyogóbb színre derítené.
Hónap: 2015 február
Fazekas Mihály: A tavaszhoz
Már a gyenge kökörcs fel-felemelgeti
A nyálkás avarok leple alól fejét
És pelyhes koszorúját
Lassanként nyitogatja ki.
Jer, lágy szél, jer! öleld és nyalogasd körűl
A felkölt gyereket, jer, nehogy a fogas
Fény megverje szemével
Vonj enyhébb levegőt reá.
Már sok kis madarak messze kerűlgetik
A füstös levegőt, melyben az emberek
Szomszédsága miatt nem
Legbátrabb telelés vala.
A kedves szabadért megvetik a gyanús
Kézzel szórt eledelt, melynek alá fogó
Lépet rejte az álnok
Embernek ravaszabb fia.
Fodor Ákos: Döntés
“Úgy döntöttem, hogy ma cingár leszek!” – mondta a Cingár.
„Hát eddig?!” – kérdezték Mások.
„Hát tegnap?!” – kérdezték Egyesek.
„Eddig csak úgy- voltam cingár, most meg akarom is immár!”
(Sokszor van, hogy nem a tények: csakis a Döntés a lényeg…)
Dömötör Ilona: Hóvirág
Már újra van virág.
Gyöngécske, hófehér.
Parányi, reszkető,
de elmegy már a tél.
Deres kövek közül
kibújt az új remény,
piciny hajnalharang
gyötrelmek éjjelén.
Fagyos hetek után
jött, mint a gyógyulás.
Azt mondja: lesz öröm,
lehet megújulás.
Lélek, ne csüggedezz!
Hallgass el, rút panasz!
Él még a szeretet.
Van Isten. Lesz tavasz.
Berde Mária: Azt hitték: alszom
Azt hitték: alszom.
A kicsi szobában
Homály derengett, meghitt és szelíd,
Azt hitték, alszom és rólad beszéltek,
Kit messze űztek tőlem álmaid.
S beszéltek fényes, idegen világról,
A melynek boldog fiává szegődtél,
Beszélték, hogy ott százszor áldva vagy
S hogy nem hiszik, hogy immár hazajönnél.
S beszéltek rólam. Immár gyógyulok,
A fájdalmam is mind mélyebbre rejtem.
Immár mosolyogni megtanultam újra
És aztán rendre szépen elfelejtem.
»Csak oly halvány ne lenne!« szólt anyám,
Gyöngéden elsimítva homlokom.
Pillám alól kipergett néma könnyem.
Letörülé. –
Azt hitte: álmodom.
Takáts Gyula: Bennük, velem
Neked csöngetni nem kell, a kulcs
már mindörökre nálad.
Otthon vagy jobban, mint ezeddig.
Átlényegítetted a házat.
Küszöbtől, s ahol a gerendák
magas iksze feszülne,
te tartod, mindenben otthon.
A tárgyaknak lettél a tükre.
És elmondják és lassan megértem
– akár a kéz és a szokások –,
mert némán is rólad beszélnek,
hogy anyjukként maradva nálam,
nem kulccsal nyitsz reájuk.
Bennük, velem lakod a házat.
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa
Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét —
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtől
dadog és bereked.
Sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.
Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem”.
Anyámnak fáj a feje —
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi —
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.
Weöres Sándor: A medve töprengése
Jön a tavasz, megy a tél,
Barna medve üldögél:
– Kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!
Ha kibújok, vacogok,
Ha bebújok, hortyogok:
Ha kibújok, jót eszem,
Ha bebújok, éhezem.
Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!
Hajnal Anna: Nem szerethet mindenki
Fontos, hogy megtanuld: nem
szerethet téged mindenki.
Lehetsz te a világ
legfantasztikusabb szilvája,
érett…, zamatos…, kívánatosan
édes, és kínálhatod magad
mindenkinek, de ne feledd:
lesznek emberek akik, nem
szeretik a szilvát. Meg kell
értened: hogy te vagy a világ
legfantasztikusabb szilvája, és
valaki, akit kedvelsz, nem szereti
a szilvát, megvan rá a
lehetőséged, hogy banán legyél.
De tudd, ha azt választod, hogy
banán leszel, csak középszerű
banán leszel. De mindig lehetsz a
legjobb szilva. Vedd észre,
hogyha azt választod, hogy
középszerű banán leszel, lesznek
emberek, akik nem szeretik a
banánt. Töltheted életed további
részét azzal, hogy igyekszel jobb
banán lenni, ami lehetetlen hisz te
szilva vagy, de
megpróbálkozhatsz megint a
legjobb szilva lenni…