Vörösmarty Mihály: Hűség

A leányka mint madár,
Repkedő és csapodár;
Minden újabb pillantása
Egy hivének buktatása.
A leányka lenge nád,
Hajlik tőled és hozzád;
Szellő hajtja jobbra balra,
Majd keletre, majd nyugotra.
Keblet minden szépre tárj;
De leánytól jót ne várj!

Mely gyönyört az óra ád,
Úgy tekintsd mint rózsafát,
Melynek kurta ifjusága,
Hervadandó szép virága.
A leányka gyenge ág,
De szerelme szép virág:
Szedd szelíden a virágot;
Meg ne sértsd a gyenge ágot;
S mely gyönyört az óra ád,
Vedd s köszöntsd el poharát.

Mit sovárgasz? mit tünődnél
Hosszu hűség lángirúl?
Még a nap sem hű az éghez:
Majd derűl, majd elborúl.
A hold, bár szelíd világa,
Csak muló kéj csalfa lánga;
Fogy s telik, mint kedve jő:
Hű leánykák képe ő.

A hitetlen oldalcsont
Már sok férfit tőrbe vont.
Bár szerelmed tisztán ég
S véghetetlen mint az ég,
Zálogúl add szívedet,
E legdrágább kincsedet,
Vagy megvetve, vagy csalatva,
Így is, úgy is megromolva,
Veszteséged bármi nagy,
Gúny s nevetség tárgya vagy.

Élj azért a gyors idővel,
Ne törődjél a hűséggel:
Kölcsön esik, ha te csalsz.
Megcsaltak már érte százszor,
Azt gondold, most rajtad a sor;
A csalásban meg nem halsz.

És ha mégis tévelyedve,
Jó tanácsot elfeledve,
Fennakadnál, s lányi jóság,
Vélt erény és ártatlanság,
Könnyü, mívelt, vidor elme,
S a szerencse dús kegyelme,
S csókkal esküdött
Tiszta szerelem,
Könybe gyöngyözött
Játszi barna szem,
És ha, mint az éj
Váll, kar, mint a hó,
Mint megannyi kéj,
Ész – és szívfogó,
Megbüvöltek, s nekiszánva
Kész lennél e nagy mondásra:
“Holtomiglan, holtaiglan;” –
Térj eszedre! féld a szégyent,
Mondd helyébe; “holnapiglan!”
És ne kívánj lehetetlent;
Mert, akarja bár szivében,
Más van írva sors könyvében:
A leány hű nem lehet –
Férficsontból vétetett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük